| ArticleID | Title | SubTitle |
Nyílt levél az FMA Műhely előadóinak
2009 tavaszának
szakmai programja döntően a csütörtöki FMA Műhelyekre épült. Általában
kéthetente jelentkező találkozóink sikere a meghívott előadók, vendégek
szereplésén és a részvevők aktivitásán múlt. Az alábbi rövid levéllel
szeretnénk megköszönni mindenkinek a támogatását, aki elfogadta
meghívásunkat, és behozta tudását az FMA alakuló közösségébe.
A levél végén felsoroljuk mindazokat, akik szerepet vállaltak Műhelyeink sikerében.
|
A KTI 1 millió forinttal támogatta az FMA-t
A KTI Kft-vel régóta együttműködünk az FMA fejlesztésében.
Velük készítjük elő az e-learninges tananyagok beépítését a szakmai
kínálatunkba, és sok segítséget kapunk tőlünk az informatikai fejlesztéseinkhez
is. A közelmúltban anyagi segítséget is nyújtottak az FMA céljainak
megvalósításához.
Lehetőséget szeretnénk adni számukra a bemutatkozásra, és felkértük őket, hogy
írjanak pár sort arról, miért támogatják az FMA-t.
|
|
Az angol nyelvű cikk .pdf formátumban letölthető innen: hbr_what_can_coaches_do_for_you.pdf
|
Egyik Olvasónktól kaptuk ezt az újságcikket
Társadalmi megosztottságunk a történész szemével.
Az FMA politikailag semleges, de ez nem jelenti azt, hogy nem figyelünk társadalmunk történéseire. Az alábbi cikkben a történész szemével pillantunk rá újkori demokráciánk anomáliáira.
Külön öröm számunkra, hogy a cikket egy olvasónktól kaptuk. (Sztankó János! Köszönjük!) Másokat is biztatunk arra, hogy osszák meg velünk gondolataikat, anyagaikat, ötleteiket. Várjuk a hozzászólásokat vagy a leveleket! (info@fma.hu)
|
|
Egy felmérés szerint a legfontosabb munkahely-választási tényezők a pályakezdők számára a munkahelyi légkör, az előrelépési, tanulási lehetőségek, a vállalat jó hírneve, a rugalmas vezetési stílus. Meglepő: a kezdő fizetés nagysága csupán az 5. legfontosabb szempont. Elkészült a legnépszerűbb munkahelyek 10-es toplistája is.
|
|
Trénerként ritkán adatik meg, hogy részvevőként élvezhessek végig egy képzést. Most megesett velem, elmentem a Provice sokat sejtető című programjára a "Stratégia Értékmodell Tréningre".
|
Loading...
|
|
Letölthető az FMA egyéni tagoknak szóló jelentkezési lapja. Jelentkezz Te is, és tartozz a közösségünkhöz!
 |
IT Services Hungary Kft.
|
 |
KTI Kft.
|
Az FMA támogatásával az Ön cége is elősegíti a magyar fiatal vezetők fejlődését, szakmai előrelépését, valamint szponzorációjával egy egyedülálló, Magyarországon eddig példanélküli rendszer működtetését, fejlesztését támogatja.
Hisszük, hogy az FMA szponzorálása, a társadalmi felelősségvállalás terén tett gesztus mellett, hamarosan komoly PR értékkel is bírni fog.
Tanácsadót, junior tanácsadót, diákmunkást keresünk
Tudásmenedzsment termékfejlesztési és ügyfél projektjeinkhez keresünk munkatársakat. Tudásközösségünk szervezeti TM rendszerek fejlesztésével és tudáshálózatok építésével, működtetésével foglalkozik. Célunk a folyamatos szakmai fejlődés és eredményes piaci szereplés. Részletek a teljes cikkben.
2009. december 12-én
|
Tűztréning. Miután sértetlenül átsétáltunk a 7 méter hosszú 800 Celsius fokos parázsszőnyegen, máshogy látjuk magunkat, és talán csak mosolygunk az eddig lehetetlennek hitt feladatainkon. A Barna L. Gábor által december 12-én megtartandó évzáró tűztréningről (információk, jelentkezés)
>>ide kattintva<<
olvashat bővebben!
|
|
|