Bejelentkezés

Bejelentkezés

 *
 *
Bejelentkezés  
| Regisztráció
2010. szeptember 05. vasárnap - Viktor napja
Navigációs hivatkozások kihagyásaKezdőlap » Bemutatkozás » SZMSZ

Szervezeti és Müködési Szabályzat

Az FMA Missziója:

A Fiatal Menedzserek Akadémiája egy nyílt vezetésfejlesztő program, amely tudáshálózatként működik, és korszerű tudásmenedzsment alapokon egy új közösségi tanulási modellt honosít meg.

Az FMA Jövőképe:

Létrejön egy olyan vezetői tudásközösség, ahol vezetők megoszthatják egymással tapasztalataikat, tudásukat, és olyan képzéseken vehetnek részt, melyek nagymértékben növelik vezetői kompetenciáikat.

Az FMA tanulási modellje

Az FMA integrált hálózati tanulási modelljének lényege, hogy a jelenlegi általános képzési struktúrákat átértelmezi és azt az egyéni tanulási folyamathoz igazítja, úgy hogy közben egy tudásmegosztó hálózatot hoz létre.

1.      Az FMA fejlesztés során a résztvevő vezetők között közösség alakul ki, amely a tapasztalat és a tudásmegosztás helye lesz, így nyújtva ideális, feszültségmentes környezetet a tanuláshoz.

2.      Az FMA tanulás során a kompetenciák (tudás, készség, attitűd), mind ott és akkor kerül fejlesztésre, ahol azt a leghatékonyabban lehet elvégezni.

3.      Ha tényleges tanulást (tehát tartós magatartásváltozást) szeretnénk elérni, nem tekinthetünk a tanulásra úgy, mint egy egyszeri eseményre. FMA értelmezésben a tanulás egy folyamat, mely több lépcsőn keresztül érhető el.

4.      Viszonylag ritka, hogy az egyes munkatársak egy-egy kompetenciát ugyanolyan mértékben sajátítottak el, ezért az FMA szakít azzal, hogy csoportra szabott fejlesztést kínál. Az FMA minden tagjának Egyedi Fejlesztés Tervet nyújt, úgy hogy a vállalatok részére megőrzi a megszokott rugalmasságot.

 

Az FMA programjai

Műhelytalálkozók

A műhelytalálkozók alkalmával egy-egy vezetői kompetencia kerül bemutatásra, meghívott vendégek által az FMA Tagoknak és alkalmi résztvevőknek. A találkozások rendszerint hétköznap délutánonként 2-3 órás időintervallumban kerülnek megtartásra. Ezen alkalmak hivatottak:

  • Egy témában áttekintést adni
  • Kapcsolatot teremteni a szakértők és a tagság között
  • Megismerni az adott témához kötődő tapasztalatokat
  • Érdeklődést felkelteni az adott téma iránt
  • Előkészíteni, felvezetni a következő szakmai programot (pl.: egy kurzust)
  • Lehetőség fizikai találkozásra az FMA tagnak (közösségi program)

Műhelyek

A Műhely keretében egy-egy téma kerül mélyebb feldolgozásra. Ezeknek az alkalmaknak céljuk van, például egy témában való elmélyedés vagy egy tréning tervének összeállítása. Ezen az alkalmon elsősorban Szakértők vesznek részt, illetve hallgatóként részt vehetnek FMA tagok is.

Lehetnek időszakos műhelyek, melyek egy-egy konkrét anyag elkészítésre vagy téma megvitatására jönnek létre. És lehetnek állandó műhelyek, melyek havi, negyedéves rendszerességgel kerülnek megrendezésre. Az utóbbiak kötődhetnek például kurzusokhoz vagy az FMA.HU egy-egy szakmai lapjához.

Tréningek

A tréning nem más, mint interaktív, tapasztalatok elvén működő tanulási forma, melynek célja a készség és (egyes tréningfajtáknál) az attitűd fejlesztése. A résztvevők saját élményeket szereznek, melyeket tréneri segítséggel dolgoznak fel. Egy tréning 2-5 napos lehet, és 8-15 fő vehet részt rajta, annak típusától függően.

Minden tréningnek van az FMA.HU-n egy saját oldala, melyen a tréning résztvevői számára elérhetőek a tréninghez tartozó anyagok, fotók, fórum és blog bejegyzések és ahol kapcsolatba léphetnek a trénerekkel.

A tréningeknek három fontos szakasza van:

  1. Felkészülés
    A felkészülési szakaszban a résztvevőknek a tréninghez kapcsolódó elméleti anyagot kell elsajátítaniuk az online Tudástárból vagy az előre kiosztott anyagokból.
  2. Tréning
  3. Utógondozás
    Az utógondozásban a tréningen tanultak kerülnek mélyítésre. Az utógondozásnak két része van:
    1. Követő programok: másik tréningen való részvétel, coach igénybe vétele, célzott műhely programon vagy kurzuson való részvétel
    2. Tanultak megosztása: a vezető a tanultak gyakorlatban való hasznosítása során tapasztalatait, illetve felmerült kérdéseit meg kell osztania az FMA honlapon (fórumbejegyzés, blog stb.).

A tréningeket azok az FMA trénerek tartják, akiket az FMA Szakmai Vezetője felkér.

A tréningek közül kiemelkedek az FMA Tréningek, melyek saját fejlesztésűek és csak az FMA-ban alkalmazhatóak.

Kurzusok

A kurzusok során a résztvevők egy mélyebb kompetenciafejlesztésen vesznek részt, mellyel egy olyan szintű jártasságot szereznek az adott témában, ami már érdemi használhatóságot jelent a szakterületen.

A kurzusok módszertana a témától függően változhat, de legalább féléves időtartalmúnak kell lennie, a félév során 8 alkalomnak kell minimum lennie, 4-12 fővel működhet és a kurzust egy vizsgának kell lezárnia. A kurzust sikeresen teljesítők oklevelet kapnak (pl.: coaching kurzus teljesítése esetén: FMA Coach, coach-olásra alkalmas vezető).

A kurzusok oktatóit az FMA szakmai vezetője kéri fel. A kurzus létrejöttét meg kell előznie egy Műhelynek, ahol kialakításra kerül a kurzus szakmai tartalma és üzleti terve.

A kurzus létrejöttét a Szakmai Vezetőnek az itt elkészített üzleti és szakmai terv alapján kell jóváhagynia. Ezekben a dokumentumokban meghatározásra kerül az is, hogy a kurzus szervezője kiket von be a szervezésbe, akiknek szintén el kell fogadniuk az FMA Szakértőkre vonatkozó előírásait.

FMA Konferencia

Az FMA konferencia egy két napos évenként megrendezésre kerülő esemény. Ez a konferencia kiemelkedő az FMA életében szakmai, közösségi és szervezeti találkozó az összes FMA tagnak.

A konferencia keretében lehetőség nyílik a szakmai témák értékelésére, új témák felvetésére és bemutatására, illetve a közösségnek informális találkozásra is alkalmat ad.

Az FMA Konferenciát az FMA Stábja szervezi.

Szakmai konferenciák

Amikor egy FMA program (műhely, kurzus stb.) olyan szintre fejlődik, hogy már kiléphet országos szintre, akkor abban a konkrét témában konferencia szerveződhet. A konferencia célja, hogy a témával foglalkozóknak lehetősége nyíljon a témával kapcsolatos látókörüket kiszélesíteni olyan előadók meghívásával, akik a témában jártasak, de elérésük egyéb formában nem lehetséges. Emellett a konferencia bemutatkozási lehetőség is az adott programnak, illetve az FMA-nak.

A konferenciákat szakmai oldalról a felelős program szervezi, az operatív oldalt pedig az FMA Stáb biztosítja. Ezeknek a konferenciák közös jellemzője még, hogy jelentősen építenek a web2-es elemekre.

Tesztek

A tesztek alapvetően két célt szolgálnak:

  • segítik az egyes programok munkáját azzal, hogy a program előtt felmérik a résztvevő kompetenciáit és
  • visszajelzést adnak a résztvevőknek saját magukról.

A teszteknek az FMA-ban három fajtáját különböztetjük meg:

  • Kérdés sor: Egy téma feldolgozását segítő, azt végiggondoltató kérdések.
  • Kérdőív: A programra jelentkező jobb megismerése: szakmailag milyen szinten áll, milyen kompetenciákkal rendelkezik, milyen motivációval érkezik.
  • Validált tesztek: Alapvető személyiségjegyeket, kompetenciák teljes körét méri fel és arról pontos képet nyújt.

Adott programokhoz bizonyos tesztek elvégzése kötelező lehet. Ekkor a program árában benne kell lennie az adott teszt árának.

Mentori találkozók

A Mentori találkozók célja, hogy az FMA tagok a Mentorok által támogatást kapjanak, az

  • FMA közösségébe való beilleszkedésben
  • Szakmai és módszertani útkeresésben (mi érdekli, mivel szeretne foglalkozni, mely kompetencia területen)
  • Esetlegesen felmerülő problémák megoldásában (hozzá fordulhat).

A mentorok az első években a szakmai stábból kerülnek ki, de később már a több éve FMA Tagok fognak mentorrá válni egyéni jelentkezés és Szakmai Vezetői elbírálás alapján.

Coaching

Személyes fejlesztő tanácsadás az FMA keretein belül és kívül egyaránt. Olyan bizalmi kapcsolatot jelent, ami nagyon intenzív fejlesztő munkát tesz lehetővé. A coaching minimum 8, egyenként 1-2 órás találkozási alkalmat jelent évente a coach-al. Az FMA-ban nincs preferálva egyetlen coach iskola sem, a Szakmai Vezető által felkért coachok lehetnek hivatalos FMA coachok.

A coachingot tanuló tagoknak is lehetősége van FMA coach-á vállni, ennek lépcsői:

  1. Coach kurzus elvégzésé
  2. Két próba coach-olás
  3. FMA coachá vállás

ÉletVezetés Nap

A vezetői életmódhoz sok minden hozzátartozik, így az egészséges élet is. Ezt és az életvezetési tudást is össze kívánja fogni az FMA Stáb által szervezett ÉletVezetés Nap. Ezen a napon az alábbi főbb programok kerülnek megrendezésre

  • elméleti képzés életvezetés témában
  • testi és mentális állapot felmérés
  • effektív sport (csapatsportok, triatlon)

Közösségi események

Az FMA Stáb által szervezett közösségi események, melynek célja, hogy teret adjon az ilyen (közösségi) igényeknek. Ezeken az eseményeken a vezetők kötetlenül tudják tapasztalataikat megosztani egymással és informális kapcsolataikat erősíteni.

E-learning tananyagok

Az online formában megtalálható anyagaink, melyek elsősorban az elméleti tudás átadását szolgálják. Ezek az FMA.HU-n elérhetőek és két alapvető formájuk van:

  • Önálló tananyagok: ezeket önállóan, saját kezdeményezésre lehet elvégezni
  • Kapcsolódó tanagyagok: ezeket is el lehet végezni önállóan, de elsősorban más képzésekhez vannak kialakítva és ezek elvégzése a képzés előtt ajánlott vagy kötelező.

A tananyagok fejlesztését az FMA Stáb végzi, de külső anyagot is használ az FMA.

Tudástár – web2

Az FMA.HU-n lévő tudástár, ami magába foglalja

A feltöltött szakmai anyagokat:

  • E-learningos anyagokat
  • Szakmai cikkeket
  • Fórum és blog bejegyzéseket

Ezek az anyagok származhatnak:

  • Az FMA Stábjától
  • Az FMA Szakértőitől
  • Az FMA tagoktól
  • Külső partnerektől

Önszerveződő események

A fentebbi programok mindegyike lehet önszerveződő esemény is, sőt ezek kialakulása jelenti az FMA igazi szakmai közösségi létét.


Az FMA tagjai

Látogató

Az FMA.HU (honlap) látogatói, ők az FMA-nak nem tagjai, de hozzáférnek a honlap nyilvános részeihez, belenézhetnek a (nem zárt) fórumbeszélgetésekbe stb.

Regisztrált látogató

Az alapadatainak megadásával a honlapon regisztrált személy. Hozzáfér a honlap regisztrált tagjai számára biztosított tartalmakhoz és felületekhez, illetve jár neki az FMA Hírlevél.

Alkalmi résztvevő

Az a személy, aki egyes FMA programokon egyszeri jelleggel vesz részt. Alkalmi résztvevők csak akkor vehetnek részt FMA programon, ha ott az FMA Tagok jelentkezése után is vannak szabad helyek és ha azt a program szervezője engedélyezi.

Pártoló tag

Az a regisztrált látogató, aki a Szervezési és Vezetési Társaság ( SZVT) tagságához szükséges díjat befizette és ez által:

  • Hozzáfér a honlap számukra elérhető részéhez
  • Nyílt programjainkon kedvezményekkel vehet részt

FMA tag

A tagság feltételei

Az a Pártoló tag, aki az FMA éves tagdíjat befizette és elfogadta az FMA tagokra vonatkozó előírásait. Ezáltal csatlakozott az FMA-hoz, kialakításra kerül az Egyéni Fejlesztési Terve, jogosult a maximális kedvezmények igénybevételére és hozzáférni az FMA.HU teljes tartalmához.

Az FMA tagság megváltható egyéni és vállalati úton:

Egyéni:

  • Az éves tagságot az egyén saját magának váltja meg.
  • Az éves tagságért kapott (és a később vett) krediteket ő maga használja el.

Vállalati tagság

  • Az éves tagságot a vállalat váltja meg, az összes beíratandó alkalmazottja számára.
  • Az éves tagságért kapott (és utólag vásárolt) krediteket a beíratott hallgatók tetszőlegesen használják fel.

A honlapon az FMA tagok profillapján kerül rögzítésre az összes szakmai aktivitása és teljesítménye, ezekről évente „bizonyítványt” kerül kiállításra.

Az FMA tagok közé sorolhatjuk az FMA Alapító tagokat. Az Alapító tagok azok az FMA tagok, akik az FMA kezdetén váltak taggá és ezért plusz kedvezményekben részesülnek.

FMA Stáb

Az FMA Stáb az a csapat, amely felel az FMA szervezésért, az üzleti modell működtetéséért, illetve szakmailag és etikailag ellenőrzi a programokat. Tehát az FMA Stáb fenntartja, fejleszti és felügyeli az FMA-t.

Az FMA Stáb tagjai PoziTeam alkalmazottak és az FMA-ban az FMA Tagoknak megfelelő jogokkal rendelkeznek (program részvétel, kedvezmény stb.)

Az FMA Stábjából kerül kiválasztásra az FMA Szakmai Vezetője, aki az első számú felelőse a szakmai minőség biztosításának. Emellett a szakmai élet alakításában proaktívan tevékenykedik, egyezteti a kívülről érkező program felajánlásokat és a belülről fakadó tagi igényeket.

FMA Szakmai Tanácsadó Testület (SZTT)

Az SZTT 4-6 személyből áll, akiknek feladata az FMA stratégiájának és koncepciójának kialakításának támogatása. Tanácsot adnak az FMA Stábnak az FMA koncepció módosítására, az üzleti modell fejlesztésére és a stratégiai irányokra vonatkozóan. Az SZTT tagok elismert szakemberek, akik a tanácsadás mellett, az FMA védnökei is.

Az SZTT tagok évente két ülést tartanak és részt vesznek az FMA Konferencián. Emellett támogathatnak konkrét programokat és aktívan tevékenykedhetnek az FMA közösségében (online és fizikailag is).

FMA Mentor

Az FMA Mentor az újonnan belépő tagokat segíti a szakmai irány megtalálásában (Egyéni Fejlesztési Terv elkészítésében) és az FMA közösségbe való beilleszkedésben.

FMA Mentor az első években az FMA Stábjából kerül ki, majd önkéntes alapon a már több éve FMA tagok válhatnak Mentorokká. Ők mentorállási tevékenységükért az FMA-ban kedvezményeket kapnak.

A Mentoroknak a mentorálltjukkal annak belépésekor legalább kétszer kell találkozniuk, majd ezen felül félévente legalább egyszer.

Egy Mentorhoz több mentorált is tartozhat.

Egyéni Fejlesztési Terv

A tagok, mikor belépnek az FMA-ba kialakításra kerül az Egyéni Fejlesztési Tervük. A kialakítási folyamat a következő:

  1. Jelentkezés az FMA-ba (belépés)
  2. Általános tájékoztatás kap az FMA-ról
    1. Írásban (tájékoztató anyagok, SZMSZ stb.)
    2. Szóban (Mentorral egy 1-2 órás beszélgetés)
  3. Részvétel egy FMA beilleszkedési programon
  4. Egy alap képességfelmérő teszt teljesítése
  5. Vezetői Alapprogramon való részvétel (ha nincs már hasonló jellegű előélete)
  6. A személyes beszélgetés, a teszt eredményei, a tréningről kapott személyes értékelés és az egyéni elvárások alapján elkészül az Egyéni Fejlesztési Terve.

Az Egyéni Fejlesztési Tervnek tartalmaznia kell a megfogalmazott fejlesztési célt rövid és hosszútávon.

  • Hosszútávon
    Milyen célokat szeretne elérni.
  • Rövidtávon
    Az adott évben mit szeretne elérni és mit fog fejleszteni, és ezekhez mely programokra jelentkezik (már meghirdetett programok) és mely programokra van szüksége még (képzési kínálatban szereplő, de meg nem hirdetett programok).

Az Egyéni Fejlesztési Tervet miután elkészül, el kell küldeni az FMA Szakmai Vezetőjének. Év végén értékelésre kerül az FMA Tag adott éves teljesítménye és a hosszú és rövidtávú céljait újra át kell gondolnia Mentora segítségével.

Szakértők

Az FMA-ban egy szakértő több szakértői szerepben is lehet, ezek nem zárják ki egymást.

Szakértővé az válhat, akit a Szakmai Vezető szakmailag kiválónak tart, és aki elfogadja az FMA szakmai, üzleti és etikai feltételeit.

Tréner

A tréner az a személy, aki az FMA-ban tart tréningeket. Ezek a tréningek lehetnek a saját tréningjei vagy FMA Tréningek. FMA tréninget akkor tarthat egy tréner, ha megtanulta az FMA tréninget.

Coach

Egyéni vagy csoportos coachingot nyújtó személy. Ők lehetnek külsős coach-ok, illetve az FMA-ban kiképzett, FMA Coach-ok is.

Kurzusvezető

A Kurzusvezető az a személy, aki a kurzusokat tartja. A Kurzusvezetőt a Szakmai Vezető kéri fel.

Tudásgazda

A Tudásgazda az szakértő, aki a honlapon egyedül vagy más szakértővel gondoz egy oldalt.


Az FMA rendszere

FMA értékek

Az FMA számára nem az az értékes személy, aki sokat tud, hanem aki tud és azt meg is osztja. Emellett a Tagjainktól elvárjuk, hogy

  • belső fejlődési igénnyel rendelkezzenek,
  • készek legyenek az együttműködésre,
  • tudatosan szervezzék életüket (és így a képzésüket is) és
  • a már megszerzett vezetői tudásukat a többi Taggal megosszák.

Nyíltság

Az FMA nagyon következetesen és elvszerűen ragaszkodik az alap céljaihoz és értékeihez. Viszont ezek megvalósítási módja nem állandó, azaz az FMA nagyon nyitott azokra a kezdeményezésekre, javaslatokra, melyek a fentebbi értékek megvalósulását szolgálják.

Tehát az FMA nagymértékben épít az egyéni kezdeményezésre úgy, hogy az FMA Stáb által megmarad a kontroll, ami az önszerveződés mellett is biztosítja a szakmai minőséget.

Ez jelenti azt is, hogy bár az FMA szakmai tartalmakat alapvetően az FMA Stáb fejleszti, de nincs kizárva külső tartalom sem, hisz nem a szerzője a lényeges a tartalomnak, hanem annak szakmai minősége.

FMA Vezetői Alaptréning (VAT)

A VAT egy olyan FMA licensszel működő tréning, amelyet minden belépő tagunknak ajánlunk (ha még nem végzett ilyet), mert ez a tréning a Tagokat egy közös szintre hozza fel a vezetésről kialakított fogalomban. Tehát ezen a tréningen nem kompetenciákat fejlesztünk, hanem olyan tapasztalatokat adunk, amelyekkel a résztvevők egyrészt jobban meg tudják érteni saját magát, másrészt fel tudják mérni, hogy milyen vezetői kompetenciákkal rendelkeznek jelenleg, harmadrészt pedig ki tudják alakítani magukban egy egységes vezetői képet.

A felmérés segít abban is, hogy a mentori találkozóval és a személyes preferenciákkal együtt, megállapításra kerüljön, hogy merre kell az adott Tagnak elmozdulnia, milyen kompetenciák terén kell fejlődnie.

Kredit Rendszer

A kredit a fizetős szolgáltatások belső (FMA-ás) elszámolási egysége. A kredit rendszer a kreditek szerzésével és elhasználásából áll össze.

A kredit rendszer nyújt rugalmasságot az FMA-ás elszámolásnak azzal, hogy a tagok nem egyszeri programot tudnak vásárolni, hanem időszakra vonatkozóan. Ez teret nyújt annak is, hogy a kredit árfolyamnak legyen belső mozgástere.

Egy kredit értékét, hogy egy program kredit költségét, az esetleges kedvezményeket és a kredit szerzési lehetőségeket a mindenkori Kredit Árfolyam c. dokumentum határozza meg.

Az „FMA év”

Az FMA, a képzésekre jellemző nyár-tél munkarendhez igazodik, azaz az FMA év szeptemberben kezdődik és júniusig tart.

Nyáron főleg közösségi programok kerülnek megszervezésre, és előkészítői munka van az FMA Stáb és a Szakértők részéről.

Az éves beosztástól függetlenül, bármikor lehet csatlakozni az FMA-hoz, ha a csatlakozni kívánó megfelel a tagsági feltételeknek.

Tudás közösség

Az FMA, a vezetői tudás hálózati közössége. Azért hálózat, mert több szintje van.

A Szakmai és Működési Szabályzat (SZMSZ) rendje

Az SZMSZ-t az SZTT-vel együtt az FMA Stáb alakítja ki. Betartásáért az FMA Stáb felel. Az FMA működése során az FMA Tagoknak is lehetőségük lesz véleményükkel, ötleteikkel, javaslataikkal módosítani az SZMSZ-t.

Csősz Imre (Admin) | 2009.08.26. Hozzászólások (0)
Új hozzászólás Frissítés
ID
1
Page size:
select
  1 / 1 oldal, 0 - 0 hozzászólás, Összesen 0 hozzászólás.
Még nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!

Keresés

Jelentkezés

Letölthető az FMA egyéni tagoknak szóló jelentkezési lapja. Jelentkezz Te is, és tartozz a közösségünkhöz!

Támogatóink

IT Services Hungary Kft.
KTI Kft.

Ajánlat a Fiatal Menedzserek Akadémiája szponzorálásra!

Az FMA támogatásával az Ön cége is elősegíti a magyar fiatal vezetők fejlődését, szakmai előrelépését, valamint szponzorációjával egy egyedülálló, Magyarországon eddig példanélküli rendszer működtetését, fejlesztését támogatja.
Hisszük, hogy az FMA szponzorálása, a társadalmi felelősségvállalás terén tett gesztus mellett, hamarosan komoly PR értékkel is bírni fog.

A részletes tájékoztatót
>>Ide kattintva<<
töltheti le!

Álláshirdetés

Tanácsadót, junior tanácsadót, diákmunkást keresünk

Tudásmenedzsment termékfejlesztési és ügyfél projektjeinkhez keresünk munkatársakat. Tudásközösségünk szervezeti TM rendszerek fejlesztésével és tudáshálózatok építésével, működtetésével foglalkozik. Célunk a folyamatos szakmai fejlődés és eredményes piaci szereplés. Részletek a teljes cikkben.

Tűzjárás

2009. december 12-én

Tűztréning. Miután sértetlenül átsétáltunk a 7 méter hosszú 800 Celsius fokos parázsszőnyegen, máshogy látjuk magunkat, és talán csak mosolygunk az eddig lehetetlennek hitt feladatainkon. A Barna L. Gábor által december 12-én megtartandó évzáró tűztréningről (információk, jelentkezés)
 

>>ide kattintva<<

olvashat bővebben!

tűzönjárás

Kapcsolodó cikkek

Az FMA Ösztöndíj program első támogatója
Tudásmenedzsment
Tudásmenedzsment a NASA-nál
FMA Ösztöndíj program első támogatója
Ajánlat az FMA szponzorálásra!
Viselkedéskultúra 2.0
Fekete a „Csendes Ellenálló”
Mindenkit bíztatok, hogy blogoljon.
"Érezd jól magad a munkádban!"
Személyes célok NLP technikával
PoziTeam Holding Kft. | 1223 Budapest, Park utca 2. | Tel.: +36 (1) 362-6282 | Fax:+36 (1) 362-6284 | E-mail: info@fma.hu
Minden jog fenntartva © PoziTeam Holding Kft. 2008 | Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Design: STYLE Skill | Fejlesztő: Gordium Team