Kurzusok
A kurzusok során a résztvevők egy mélyebb kompetenciafejlesztésen
vesznek részt, mellyel egy olyan szintű jártasságot szereznek az adott
témában, ami már érdemi használhatóságot jelent a szakterületen.
A 2009/2010-es évben tervezzük a Vezetői Életút című kurzusunkat, ahol már sikeres vezetők fognak beszélni az életútjukról, karrierjükről.
Mestermenedzserek műhelytitkai kurzus
|
|
Letölthető az FMA egyéni tagoknak szóló jelentkezési lapja. Jelentkezz Te is, és tartozz a közösségünkhöz!
 |
IT Services Hungary Kft.
|
 |
KTI Kft.
|
Az FMA támogatásával az Ön cége is elősegíti a magyar fiatal vezetők fejlődését, szakmai előrelépését, valamint szponzorációjával egy egyedülálló, Magyarországon eddig példanélküli rendszer működtetését, fejlesztését támogatja.
Hisszük, hogy az FMA szponzorálása, a társadalmi felelősségvállalás terén tett gesztus mellett, hamarosan komoly PR értékkel is bírni fog.
Tanácsadót, junior tanácsadót, diákmunkást keresünk
Tudásmenedzsment termékfejlesztési és ügyfél projektjeinkhez keresünk munkatársakat. Tudásközösségünk szervezeti TM rendszerek fejlesztésével és tudáshálózatok építésével, működtetésével foglalkozik. Célunk a folyamatos szakmai fejlődés és eredményes piaci szereplés. Részletek a teljes cikkben.
2009. december 12-én
|
Tűztréning. Miután sértetlenül átsétáltunk a 7 méter hosszú 800 Celsius fokos parázsszőnyegen, máshogy látjuk magunkat, és talán csak mosolygunk az eddig lehetetlennek hitt feladatainkon. A Barna L. Gábor által december 12-én megtartandó évzáró tűztréningről (információk, jelentkezés)
>>ide kattintva<<
olvashat bővebben!
|
|
Kapcsolodó cikkek
Az FMA Ösztöndíj program első támogatója
Tudásmenedzsment
Tudásmenedzsment a NASA-nál
FMA Ösztöndíj program első támogatója
Ajánlat az FMA szponzorálásra!
Viselkedéskultúra 2.0
Fekete a „Csendes Ellenálló”
Mindenkit bíztatok, hogy blogoljon.
"Érezd jól magad a munkádban!"
Személyes célok NLP technikával
|